Quimbyszerelem

Észrevétlenül kezdődött…az elmúlással, indiánlidérccel, sárral és ingovánnyal…A felkapott tehetségkutató egyik pályázója adott különleges ízt egy népdalszerű víziónak…Ez tényleg szerelem… Tényleg ez a szerelem? Akkoriban csak az érzés jött: valamit el akar mondani: valami szívbemarkoló karmolást úgy ahogy előtte senki más… Aztán jött egy másik csatorna, más értelmezés: markánsan megfogalmazva nagybetűkkel: EZ TÉNYLEG SZERELEM! Ahogy hallgattam, éreztem, hogy ez egy teljes félreértés és nyomozni kezdtem… Tudjuk jól: a szerző szavait leginkébb félreérteni lehet, ha görcsösen magyarázzuk és miértekre keresünk választ, így a velőhöz közel úgy kerülhetünk, hogyha önátadással hagyjuk, hogy a dallam részünkké váljon és legalább magunknak megfogalmazzuk az ébredő érzéseket…Valami sötét de mégis kékszerű szállt meg és a belső bizonyosság, hogy ez a szerelem, nem a klasszikus – ez ugye dimenzionális kérdés – hanem annál sokkal mélyebbről érkező ismeretlen…Háttal áll, talán búcsút int a keze, nem néz vissza…nincs benne erőszak de hiába távozik mégis marad, marcona, de valahol mégis végtelenül szelíd: tele ellentmondásokkal. Aztán Krakkóba mentünk és egy ismeretlen érzés a dal éneklésére kényszerített a magyar fesztivál sátrában nagybőgőkísérettel sültkolbászok és veszett kutyák árnyékában…hová lett a misztikum? A lelkemből a hallgatók arcára ült… Évekkel később jött a szervezkedés: balatoni csak csajok, persze menjünk! Majd a felismerés: ez a zenekar bizony az a zenekar és mi komolyan hajrázó rajongók vagyunk? Fanyalogva ugyan, de abbahagytam a kifogások keresését…belelapozva a zenekar biográfiájába újszerű érdeklődéssel vártam a csodát a balatonföldvári Kultkikötő színpadán… Jöttek, láttak és győztek…Két óra alatt kezemben egy soha ki nem fogyó roséhosszúlépéses pohárral elöntött az önazonosság diadalának felemelő érzése: a Quimby nem üzleti vállalkozás, hanem igazi örömzene. Úgy éreztem, minden daluk ismerős, de ha nem, akkor meg akarom ismerni őket, a függöny mögé szeretnék látni… Így vetettem bele magam a lázas kutatásba: dalszövegeket, videoklipeket néztem, hallgattam, olvastam és állandóan róluk beszéltem, mert kiderült, hogy két vagy sok ember közötti legrövidebb távolság Kiss Tibi és csapata… Egy ideje újra szerepel repertoárjukban legismertebb daluk, úgy tűnik, már nem fontoskodik annyira, hogy elnyomná őket…Mi az üzenet? Mi van, ha csak annyit mondok, hogy nekem mindegy…de a színe legyen… vörös:)