Az történt, hogy az anyukánk elment, hogy szerezzen magának ennivalót. Mi ebből csak annyit érézkeltünk, hogy nincs ott, nem melegít a puha testével. Persze, egymáshoz bújva nem fáztunk a szalmában, de azért mindig örültünk, mikor mami visszatért. Egyszercsak ismeretlen óriás állt meg a pajta ajtajában. Sötét volt, láthatatlan arccal, ismeretlen, idegen szagot árasztott. Határozott léptekkel odajött hozzánk és óvatosan összepakolt minket – bele egy zsákba mind a hat tesót!Állítólag nagy sírás-rívásba kezdtünk és addig vonyítottunk, míg mindannyian ájult álomba zuhantunk. Nem tudni, mennyi idő telt el, de miután magunkhoz tértünk egy árok partján néztünk újra össze. Világos volt, napsütés is és mi együtt…De vajon hol? Boldi, a legidősebb közülünk bátorítóan nézett ránk…Aztán kis idő elteltével egy zajos valami állt meg mellettünk: kiszállt belőle valaki, akinek a hangja olyan volt, mintha közülünk való lenne – pedig két lábon állt…szóval bepakolt minket a zajosba. Kaptunk enni és inni, világos volt, simogató fény mindenhol. Nem olyan puha, mint korábbi alvóhelyünk, de jól éreztük magunkat együtt.
A lármás eszköz vezetője kedves hangon beszélt hozzánk és megállás nélkül cirógatott mindannyiónkat, miközben a fejét csóválta. Számunkra érthetetlen szavakat mondott, de úgy éreztük, hogy nem fog minket bántani. Mindenféle dolgokat pakolt a nyakunkba és olyan fura villanós dolgot is használt – a túlzott fény nem tetszett, de szerencsére nem tartott sokáig.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: