Az úgy volt, hogy a zajos eszközzel hosszasan utaztam, így kerültem Lénához – utóbb kiderült, hogy ő fogja a gondomat viselni. Kedves, barátságos hangon beszélt hozzám és szüntelenül becézgetett és szeretgetett. Én nagyon nagyon féltem és izgultam, hogymost mi fog történni. A testvéreim sehol, az anyukám – vajon emlékszik még ránk? Meleg hangok, kedves kezek – talán jó lesz…talán. Léna megállás nélkül magyarázott, mutogatott, miközben bevitt egy világos helyre. Pajtaszag helyett virágos illatot éreztem, meg napsugarat. Jó volt, már nem féltem annyira, de elhatároztam, hogy hozzá ragaszkodni fogok és nem hagyom, hogy eltűnjön. Ha csak egy kicsit odébb ment, követtem. Ha behajotta az ajtót, szemmel tartottam, utána szaladtam, ha nem fértem be utána, mert túl gyors volt a csapódás, akkor sírni kezdtem, hogy jöjjön vissza értem. Kis idő elteltével, gondolom mikor észrevette, hogy nem vagyok vele, vizes szemmel láttam őt viszont. Bizony ezek voltak ismerkedésünk első lépései.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: