Az történt, hogy elindultunk. Neeem, nem félek az utazástól, mert ő is mindig ott van, vagyis többnyire…szóval maradjunk annyiban, hogy ha nem lenne ott…abba inkább nem gondolnék bele, mert azt szinte el sem tudom képzelni.
Ha nincs is ott, mire nekikeseredem – mert jobban szeretem látni, mint nem – addigra már elő is kerül és mindig van valami finom a kezében. Lehet, hogy egy kis simogatás? Azt is nagyon szeretem, meg ahogy rám néz…
Valami nagy útra indultunk. Jött egy zajos lány is velünk, sőt igazából mi mentünk vele, bár ennek nem biztos, hogy van jelentősége…Annyit utaztunk, mint amennyit Lénával én még sosem, mindenesetre egy csodálatos zöld kertes házhoz értünk. Léna szüleihez, akik nagy örömmel üdvözöltek engem, az új családtagot. Micsoda udvar, gyönyörű virágok! Meg is szagoltam mindet többször is…A piros mellé elrejtettem a reggel kapott csontimat…Csak el ne felejtsem, hogy a középső ládájában van…és ha valaki megtalálja? Remélem, senki sem keresi… Ezekkel a gondolatokkal fejemben vittek el életem első komoly vizsgálatára, ahol bizony kaptam szurit is…Persze nem fájt, csak az, hogy még mindig vicceskednek a nevemmel…Mmmmazsiiiii- Tiltakoznék, lehet?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: